Szép munka volt, véget ért ez a Sprint is. Mielőtt nyertest hirdetnék, fontos elismételni, amit már párszor elmondtunk: duplikált poszttal nem lehet nyerni. Ebben az etapban a szokásosnál is több volt az olyan nevezett poszt, aminek a szövege már valahol, valamikor megjelent, és egy ctrl+c ctrl+v-ben merült ki a szerző munkája. De szerencsére remek bejegyzésből is sok született, piszok nehéz volt választani.

Na, de akkor lássuk a legjobbakat:

Akik pedig a pénzt kapják:

Gratula, emailben jönnek majd a továbbiak a pénzről.

Május második felében a téma NAGY DOLOG lesz, tessék írni jókat!